Belőlem : Kettészakadva, így igazán seholsem |
Kettészakadva, így igazán seholsem
hanila 2008.10.06. 21:26
Vonatútra kerestem magamnak otthon vmi könyvet, és ezt találtam: Rejtő Jenő: Az utolsó szó jogán.
Ennek hátoldaláról írnék ide egy idézetet, magáért beszél.
Sír (a) felirat
Ki itt nyugtalankodik csendesen,
Író volt és elköltözött az élőksorába.
Halt harminchat évig, élt néhány napot,
S ha gondolkozott, csak álmodott
Néhány lapot. S mikor kinevették:
Azt hitte, hogy kacagtatott.
Most itt feszik e nehéz
Temetői hant alatt,
Zöld koponyáján kiüt a csira
És azt álmodja, hogy él.
Szegény. Béke hangjaira!
Ámen.
(Rejtő Jenő)
Megérkeztem, leszálltam a vonatról és elindultam az albérlet felé. Útközben nótázásra lettem figyelmes. Igen, egyetemisták, futott végíg a keserédes mosoly az arcomon. Elvont hangulatomból egy pillanatra kiszabtak. Ó és ismerős is van közöttük, pont olyan akivel az egy hónap alatt szorosabb kötelék is kialakult. Intett h menjek oda. Kaptam 3 puszit és egy nagy ölelést "Szia Vica! hmm" szavakkal kísérve. Megkérdezte nincs e kedvem lepakolás után velüktartani kocsmába. Nem volt. Hát eljöttem.
Ez a kis jelenet otthon sohasem zajlott még le. Viszont otthon olyan emberektől kapom a puszit akik tudom, hogy meghalnának értem. Lehet, hogy kedves olvasóm, számodra nem világos mi a probléma. De most nem is óhajtom ezt kifejteni. Az abszurditás élménye bennem van, pont úgy, hogy a hiba is.
Széljegyzet: Szivem. Sajnálom. Jobb lesz neked nélkülem. Azért azon az éjszakán szerettelek. Tudom, hogy te is. Ne mondj semmit.
|