lélekdarab
hanila 2009.04.04. 22:43
iszonyatosan hiányzik. olyan mintha egy kis részem kiszakadt volna, benne lenne, és csak akkor lennék igazán boldog mikor itt van velem és újra egy vagyok. óvatoskodom, kordában tartom a lepkéim, vigyázok, de mire? így is meggajdulok, egész nap ő járkál a fejemben, egész nap az kívánom bárcsak mellettem lehetne. és amikor meg beszélek vele, akkor meg olyanokat mondok... csodálom, hogy nem küldött el még a búsba. nagy szerencsém, hogy ismermár annyira, hogy tudja, ez azt jelenti, hogy félek. és azért félek mert szeretek. félek szeretni. ő is fél szeretni. mi lesz ebből így? ma nem beszéltünk egész nap, tegnap is csak fél órát. nem akarom magamhoz láncolni, nem is azért hiányzik, hogy beszéljünk, hogy kikérdezzem vagy ilyesmi, csak hogy kicsit "vele legyek", hamár nem láthatom.
annyira rettegek ettől... rettegek tőle hogy összejön. rettegek attól is hogy nem.
megint Coelho ugrott be. Az ördög és Prym kisasszony című irományában van arról szó, hogy az élet a félelmeinkből áll. gyorsan rákeresek és bemásolom ide. elgondolkodtató. meg kell tanulnom nem lekorlátozni önmagam. ki kell törnöm a saját magam által felépített ketrecemből. bíznom kell. magamban, benne, a világban. és ha csalódok akkor mi van? kockázatok nélkül nem lehet élni. nem lehet mindig mindent kiszámítani, átgondolni. nem kell ennyire racionálisnak lenni. én, aki imádom a szürrealizmust, az absztraktot, a szabályok megszegését, a határok semmibevételét, a szabadságot, igen én, rabláncra kötöttem magam. fájdalmak, félelmek, múlt. ebből vannak a láncszemek. szétszabod a láncom? szabd szét a láncom! és ígérem megtanítalak szeretni. igazán szeretni. szerelemmel szeretni.
“Megmutatta neki a környezetében található embereket. Amott egy kitűnő családapa, aki éppen csomagolja a holmiját és segít felöltözni a gyerekeinek, szívesen kikezdene a titkárnőjével, de rettenetesen fél, hogy megtudja a felesége. A felesége viszont dolgozni szeretne, hogy független lehessen, de fél, hogy megtudja a férje. A gyerekeik azért fogadnak szót, mert félnek a büntetéstől. Az a lány, aki egyedül fekszik a napernyő alatt és könyvet olvas, úgy tesz, mintha nem törődne a világgal, pedig valójában retteg, hogy egész életében egyedül marad. Az a fiú ott, teniszütővel a kezében, állandó félelemben él, mert meg kell felelnie a szülei elvárásainak. A pincér, aki trópusi italokat szolgál fel a dúsgazdag vendégeknek, folyamatosan attól retteg, hogy bármelyik pillanatban elveszítheti az állását. Ott az a lány táncosnő szeretett volna lenni, végül mégis inkább ügyvédnek tanult, mert félt, hogy megszólják a szomszédok. Az az öregember azt hangoztatja, hogy azért nem iszik és nem dohányzik, mert így sokkal jobban érzi magát, de a valóságban nagyon fél a haláltól, ami évek óta megállás nélkül duruzsol a fülébe. Vagy ott fut egy pár a hullámok között, fröccsen a víz a talpuk alatt, mosolyognak ugyan, de a lelkük mélyén ők is félnek, hogy megöregszenek, unalmasak és fölöslegesek lesznek. Vagy az a férfi, aki most megállt a hajójával az emberek előtt és mosolyogva, napbarnítottan integet, borzasztóan fél, hogy egyik pillanatról a másikra elveszítheti a pénzét. És a szálloda tulajdonosa is, aki ezt a paradicsomi idillt a szobája ablakából nézi, és mindenkit felhőtlenül boldognak és elégedettnek szeretne látni, rengeteget követel a könyvelőjétől, mert fél, hiszen tudja, hogy bármilyen becsületes, az adóellenőrök mindig találnak könyvelési hibákat, ha akarnak.
Ezen a gyönyörű naplementés tengerparton tehát mindenki fél.
Félnek, hogy megfulladnak, félnek, hogy egyedül maradnak, félnek a sötétségtől, mert ördögökkel népesíti be a szobájukat, félnek olyasmit tenni, ami nincs benne az illemtankönyvben, félnek Isten ítéletétől, az emberek rosszallásától, az igazságszolgáltatástól, mely a legapróbb vétséget is szigorúan megbünteti, félnek kockáztatni, félnek veszíteni, de félnek nyerni is, mert félnek az irigységtől, félnek szeretni, mert félnek az elutasítástól, félnek a fizetésemelést kérni, elfogadni egy meghívást, ismeretlen helyekre menni, félnek, hogy nem beszélik egy idegen ország nyelvét, hogy nem tudják lenyűgözni az embereket, hogy megöregszenek, hogy meghalnak, félnek, hogy csak a gyengeségeik miatt veszik észre őket, és nem figyelnek föl az értékeikre, vagy hogy egyátalán nem veszi észre őket senki, sem a gyengeségeik, sem az értékük miatt.
Félelem, félelem és félelem. Az élet a félelem birodalma.”
|