Ilyenkor mindig valami másra vágyom. Pedig lenne itt dolog elég. Mindent akarok tanulni csak azt nem amit kéne, minden érdekel csak az nem amiről épp hozzám beszélnek. Ettől válok olyan dekoncentráltá. Összefüggéstelenül száguldoznak a gondolataim, egyik percben ezt akarom hallani a másikban már semmit se.

A Nap és a Hold szerelmes násztáncát szeretném egyszer látni. Mert a fény mindenre képes. És meg akarom érteni, hogy megérthessem a földi szokásokat. Az érzelmek oly bonyolult hálóját szőném meg ezek után, hogy csak én érthessem és az akivel szövöm. Problémás persze, hogy ki akar még ilyet szőni?! Valószínűleg senki sem. Kinek kellene egy kusza fonal halom?

Figyelném minden rezdülését, hogy tanulhassak tőle. Mert ő bölcs. Nem egyszerűen okos mint sokan mások. Ő többet tud, mint az átlag. Többet érez és többet ért. Ez már betegesen érdekessé teszi számomra. Olyan mint egy absztrakt mű. Álandóan mutat valami újat. Mindig keresed, hogy hol tűnik fel valami újabb furcsaság, amit meg kell értened. És amikor megértetted elfog valami csodálatos érzés, valami bizsergető nyugalom, valami érzékeny ébredés. Kiélvezed ezt egy percig és már figyelsz is a következő jelre, hogy megélhesd újra a felfogás varázslatos művészetét. Nem csak amolyan matematikai képlet megértés élmény ez , annál sokkal több. Ez a kiismerés lépésről lépésre. Ki- és megismerés. Fantasztikus. Szeretnék még ezerszer vele lenni. De ha nem hallom többé soha, az sem baj. Feltöltött amit eddig kaptam. Neki van egy vonzó ereje. Pont mint az életnek és a halálnak.

Erről jut eszembe. Ha nem emlékszem arra mikor megszülettem, és arra sem fogok emlékezni, hogy meghalok, sőt valószínű az egész életem elfelejtem, akkor mit is kellene most csinálnom? Lét.

Most megszakítom a köztünk lévő kommunikációt, hogy elgondolkodhass azon amit írtam. Vagy máson. Ahogy tetszik. Remélem értessz. Ilyet mindenkinek éreznie kellene.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés